Hello It's Me

Régebben szinte minden időmet a tanulással kellett töltenem. Nem volt más választásom, mert rossz következményei lettek annak ha ellenkeztem. Nem is ez a legrosszabb az egészben, hanem az, hogy amíg nem végeztem, addig semmit nem csinálhattam, így gyakran enni sem kaptam. Egy idő után hozzászokik az ember, ha nem kap vacsorát, feltéve, ha ebédet még ehetett. Szerencsére általában az iskolában ebédeltem. Néha direkt elrejtettem magamnak a szobámban valami kaját, hogy tudjak enni, hiszen étel az volt bőven itthon, nagy része általában a kukába került,  mert senki sem ette meg. A szemben lévő szociális otthonból hoztuk a kaját, heti több alkalommal. Nálunk a pazarlás elég gyakori volt, mindig maradt meg valami étel, amit ki kellett dobni. Aztán gimi környékén volt, hogy már dacból inkább nem is ettem egész nap. Még a suliban is kihagytam a kaját. Lehet hogy hülyeségnek tűnik, de az akkori énemnek már olyan mindegy volt. Legalább lefogytam miatta, bár elég stresszes volt. Ha ettem vala...

Mint a legtöbb kisgyerek én is féltem a sötétben, sőt kicsit még a mai napig is parázok tőle. Ezt ki is használták, mikor el akartak érni valamit. Egy gyakori példa a fürdéssel kapcsolatos. Amikor fiatalabb voltam nehehézkesen akartam csak elmenni fürdeni, mert sosem akartam befejezni a játékot. Viszont amikor már a fürdőkádban voltam, akkor pedig már nem akartam kimenni, mert akkor mindig fáztam a vizes testem miatt. Ezért azzal fenyegetőztek hogy lekapcsolják a villanyt, amit meg is tettek. Ezzel viszont pont az ellenkezőjét érték el. Ahelyett hogy menekültem volna kifelé, egyből lefagytam, és mozdulni sem mertem, csak könyörögtem hogy kapcsolják vissza a villanyt. Attól féltem hogy ha megmozdulok, akkor valami láthatatlan lény megtámad, vagy valami ilyesmi. Szóval nem mozogtam, csak sírtam és vártam hogy vége legyen. Azóta sem szeretem ha bezárnak egy sötét helyre, főleg ha a fürdőszobába

Majdnem az összes tanulmány versenyre elküldtek, ami természetesen még több tanulással járt. Természetismeretből gyakran bejutottam a döntőbe, arra még a suliban is külön felkészítő volt nulladik órában. Egy nap alatt végig kellett olvasnom az egész könyvet, természetesen hangosan, úgyhogy még inkább semmi sem maradt meg bennem belőle,  mert általában a hanglejtésemmel szórakoztam, hogy elviselhetőbb legyen az egész. Amikor észrevette mindig elkezdett üvölteni velem, hogy ő sem jókedvében tanul velem. Hozzá kell tennem, hogy általában amíg én szenvedtem a tanulnivalóval, addig ő a laptopján játszott Candy Crush szintű játékokkal folyamatosan, minden nap. Úgyhogy azt főleg nem tartottam igazságosnak, hogy amíg ő és mindenki más szórakozik, addig én nem csinálhatok soha semmit a tanuláson kívül.

Mindenből a legjobbnak kellett lennem. Minden délután anyám felügyelte a tanulásom, minden leckét hangosan kellett felolvasnom többször is, majd utána neki felmondani. Volt hogy kihagytam pár mondatot, vagy rosszul mondtam valamit, olyankor újból kelett kezdenem az egészet, hiába nem volt fontos amit elrontottam. Amikor már felhúzta magát azon hogy képtelen vagyok megjegyezni valamit, akkor hozzám vágott valamit, leggyakrabban a könyvet. Nagyon utáltam ezt, később már puskát készítettem hogy amikor felmondom neki, akkor nehogy elhibázzak valamit. Azért az már egy szint hogy nem az iskolában, hanem otthon puskázik az ember...

Elsős vagy másodikas lehettem, amikor még kellett tanulnom egy több versszakos verset. Egy 7 év körüli gyereknek az nem kis feladat eleve. Anyám elég maximalista volt már akkor is, és addig nem csinálhattam mást, amíg hibátlanul fel nem mondtam az egészet. Nem emlékszem már pontosan a részletekre, de az biztos, hogy órákig szenvedtem vele, folyamatosan kiabált velem és sírtam. Már éjfél körül járhatott az idő, amikor végre abbahagyhattam, de akkor sem voltam képes rá hogy végigmondjam, viszont már nagyon fáradt voltam, mert nem volt rá sokszor példa hogy sokáig fentmaradtam volna. Másnap persze az iskolában nyugodt körülmények között simán el tudtam mondani hibátlanul a verset, amire nem sokan voltak képesek az osztályból. Nem én akartam tökéletes lenni, ő akarta hogy az legyek.

A többi oldal azon része, amibe még írtam, többnyire mély idézeteket tartalmaz valószínűleg Tumblr-ről, amelyek kifejezték az érzéseim. Illetve egy rajzot találtam még benne, ami hasonlóképp kivetíti hogy éreztem magam.

Bárcsak... -lenne valaki, aki segíteni tudna -elég bátor lennék -meg tudnám védeni magam -ne bántanának -ne félnék ennyi mindentől -megértenének -ne érezném magam egyedül -elmondhatnék mindent valakinek -lehetnék többet a barátaimmal -elfogadnának olyannak, amilyen vagyok -boldog lehetnék -ne kellene elrejtenem az érzelmeim -lennének igaz barátaim -egyszer segíthetnék másokon -elmenekülhetnék ez elől -minden olyan lenne, mint régen -megölelne valaki, hogy érezzem, velem van és segít -gyakrabban érezném, hogy szeret valaki -lenne valaki, aki tényleg és feltétel nélkül szeret

Félek... -hogy senki sem szeret -hogy bántani fognak -hogy észreveszik, hogy valami bajom van -kimutatni az érzéseimet -a kiabálástól -a sötéttől -az egyedülléttől -a fájdalomtól -hogy ki fognak gúnyolni a társaim -a kudarctól -mások véleményétől -hogy senki nem hisz nekem -hogy nem vagyok elég bátor -elveszítem azokat, akiket szeretek -mások reakciójától -minden rossz dologtól -a haláltól -attól, hogy senki sem fog megérteni engem -a szüleimtől

Gyakran... -vagyok szomorú -érzem azt, hogy ennél bármi jobb -nem érzem magam biztonságban -bántanak -kiabálnak velem -okolnak olyanért, amit nem is én tettem -vágnak hozzám dolgokat -van úgy, hogy csak hirtelen, ok nélkül sírok -mondják azt, hogy haszontalan vagyok -gondolok arra, hogy bár mások lennének a szüleim -gondolok arra, hogy elszököm -vesznek el tőlem mindent, ami segítene -ijedek meg a legapróbb zajoktól is -gondolok arra, hogy ki tudna segíteni rajtam -gondolom azt, hogy biztos másokkalis történt már ilyen -fenyegetnek meg, hogy nem kapok enni -érzem azt, hogy segítségre van szükségem -tenni akarok valamit ez ellen, de mindig azt mondom, hogy majd legközelebb

Gyakran... -jobban érdekel mások boldogsága az enyémnél -félek -érzem magam egyedül -érzem úgy hogy senki sem szeret -csak sírok -mosolygok, mikor belül nagyon fáj -titkolom el, hogy mit érzek valójában -gondolok arra, hogy bár ne is léteznék -sírok a legjelentéktelenebb dolgok miatt is -gondolok arra, hogy mások mennyivel boldogabbak -stresszelek amiatt, hogy mit szólnak makd a szüleim -fájnak a rossz szavak -elképzelem magam egy boldog családban -vagyok boldogtalan -mondom azt, hogy minden rendben, amikor nem is -érzem úgy, hogy nem hallgat meg senki -kívánom azt, hogy bárcsak árva lennék -gondolok arra, hogy kinek hiányoznék , ha meghalnék -zárkózom a szobámba, hogy ne bánthasson senki -ülök a szobámban azt suttogva hogy segítség

Gyakran mondanak ilyeneket nekem: -semmire se vagy jó -hülye vagy -egy kis senki vagy -nem érdemelsz te semmit -megint miattad nem nézhetünk TV-t -nyisd ki az ajtót vagy rádtöröm -minden a te hibád -úgy meg foglak tépni -azt akarod, hogy megcibáljam a hajad!? -miattad eszek ennyit... -kukás/utcaseprő leszel -börtönbe fogsz kerülni -utállak -fogd be a pofád hülyegyerek -a kurva életbe, mondd már fel azt a kibszott leckét -azt akarod hogy megüsselek -gyere már le, vagy lerángatlak -mi a szarnak nem bírod megtanulni!? -Ennek verés lesz a vége

Hello it's me. Megtaláltam egy régi kis könyvecském, ami olyan dolgokat tartalmaz, amelyek jellemzőek voltak rám abban az időszakban amikor nagyon magam alatt voltam. Igazából ezek a mai napig kísértenek, és még mindig nem sikerült teljesen feldolgoznom őket. Szóval a továbbiakban szeretném megosztani mit tartalmaz ez a könyv, illetve történetekkel megmagyrázni lehetőleg minden kérdőjeles információt. Köszönöm, ha elolvasod.